A sok pizza után gondoltam, hogy megérdemeltek végre egy olasz beszámolót is. Az ellentmondás csak látszólagos, mivel a Zsömle kedvencei a BBQ-s, jalapenos csodák nem hiszem, hogy megtalálhatóak egy nápolyi néni repertoárjában.
Félek nem sok követőm van, de én mániákusan törekedek arra, hogy minden ételt kipróbáljak(kihúzzak a listámról), ami egy kicsit is felkelti az érdeklődésémet vagy csak kötelezőnek érzek legalább egyszer megkóstolni. Az előbbiben olyanok vannak mint a Szent Jakab kagyló(pipa) vagy az osso buco(még nem volt hozzá szerencsém), míg az utóbbiban a pacalt és a hidegvizes zacskós levest hoznám fel példának. A két kategória határán volt nálam a porchetta.
Lassan sütött általában göngyölt sertéshús, kis darabokra szeletelve. Múlt hétig nem volt hozzá szerencsém, aztán véletlenül betévedtem egy olasz hentesesbe, a Pork Avenue-ba(Nagymező és Paulay sarka). Ami legelőször feltűnt és szinte zavaró a túl steril környezet, nagy tér. Látatlanba biztos egy autentikus, túlzsúfolt kis üzletet képzeltem volna el és nem egy kóláshűtő nagyságú egyedül árválkodó frigót, benne 1-2 szál olaszkolbásszal és némi előre pácolt husival. Porchetta szendvics viszont kapható!! 500-900 Forintos nagyságrend, attól függ mekkora adagot kérünk.
Kipipálhatok egy újabb ételt a listámról, de sajnos semmi több: a chiabatta egy fél bagett, ami nem is friss, a zöldségek a szokásos subway(paradicsom, jégsali, uborka) és végül olaszosan(???) a picit íztelen sertéshúst egy jó minőségű globus majonézzel tették ehetőbbé. Bántott a csalódás, másnap adtam a helynek még egy esélyt, talán az olaszkolbász!- mondtam magamban. Ugyanazt kaptam vissza egy még gyengébb minőségű aldis majonézzel...
Nem hiszem, hogy a kreativitás elérhetetlen szintje lenne házi pesztót, olivaolajat, szárított paradicsomot és hasonlókat használni a szendvicsekben.
Az oka, hogy ennek ellenére mégsem vágtam fel az ereimet a Gozsdu udvarban lévő 2spaghi tésztabolt-büfé. Házi olasz tészták minden nap két milánói sráctól. Harsányak, közvetlenek, nem tudnak magyarul(se angolul), viszont tudnak főzni és nekünk ez bőven elég. Lehet dekára venni a később otthon elkészítendő tésztákat, amiket gusztán fel is sorakoztatnak a pultban. Még ha meg sem fordul az ember fejében(ami nagy kár), hogy otthonra vegyen minőségit, akkor is nagyon jó étvágycsináló a látvány!
Helyben fogyasztásra két tésztafélével készülnek naponta. Eddig egy lasagnehoz és egy tonhalas casareccehez volt szerencsém(1200Ft). A tálalást nem viszik túlzásbam, ahogy a képen is láthatjátok és aki ebbe belekötne, az nem is érdemli meg, hogy ilyen finomakat egyen!
Lasagne jó szaftos rengeteg hússal és helyenként ujjnyi méretű fűszernövény darabokkal. Minden falat picit más és más összetételben és ízben is, ezt csak a házi készítésű ételek sajátossága. Nem mellesleg nagyon nagy adag, tehát előtte nem tanácsos "alapozni"!
Másnap casarecce tészta volt. Szegény papardellém most nagy szarban van, lehet már nem ő a numero uno?? Casarecce a megsütött és összekunkorodott tintahalra emlékeztet, kinézetre, SŐT még állagra is(harapható, rugalmas). Ez utóbbi természetesen a 2spaghi érdeme. Külön merték rá az intenzív paradicsomos, tonhalas szószt, majd a tetejére a kötelező parmezán. Az egész ételre jellemző harmónia annyira megfogott, hogy minden nap kerülök, arra reménykedve, hátha megint casareccet csináltak!
Olasz hetemet Milanóból hazaérkező tesóm ajándékai: szárított paradicsom és tintás fussili koronázták meg! :)
Milán
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.