Bucsus Blog

Gasztroblog főleg egyetemistáknak,megkönnyítve számukra a pizzarendelést, egy jó menüzős hely kiválasztásást vagy egy 5 perces, olcsó kaja elkészítését.

LIKE-ot nekünk! :)

2012.08.19. 11:33 ziegermilan

Főzzünk mikróban! (grátisz bucsus tippel)

Sziasztok!

Visszatértünk. Hosszabb kihagyásunkról, a nyárról és a Bucsus Blog további jövőjéről egy külön bejegyzésben szót ejtünk majd.

Most pedig irányítsuk figyelmünket a popcornkészítő gépre, amit néha az anyáink által felküldött étkeket körülvevő tányérok felhevítésére is használunk(gondosan figyelve arra, hogy azt puszta kézzel ne lehessen megfogni, viszont az étel még kellemesen hideg maradjon), más nevén a mikróra. Okosan kezelve a képen látható eredményhez is eljuthatunk: édesburgonyapüré fetával.

edesb1.JPG

Kezdjük a bucsus tippel:

Sokat gondolkoztam, hogyan fogalmazzam meg az alábbi praktikámat úgy, hogy az ne keltsen felháborodást senkiben sem. Egy ilyen nemzetközileg elismert blogban, mint a miénk nem lehet csak úgy bármit leírni(tessék csak visszaolvasni minket), ezért úgy döntöttem, hogy módszerem gyöngyszemeit közlöm csak és a logikai lánc befűzését pedig az olvasóra bízom.

edesb2.JPG

Édesburgonya, más nevén batáta ~800-1000 Ft/kg, újburgonya ~80-150 Ft/kg mind a kettő megtalálható a Tescoban, ahol az eladók képtelenek megkülönböztetni a két krumplifélét egymástól.

Elkészítés:

Ételünk alapja az édesburgonya, ami ízében és állagában a sütőtök és az újkrumpli között van valahol. Egyike a kedvenc alapanyagaimnak, köretnek és egymaga alkotta fogásnak is kíváló. Az utóbbira mutatok példát!

Felkockázzuk a batátát(héja nyugodtan maradhat), majd azt egy műanyag tálba/lavorba tesszük. Előtte azért tisztítsuk ki rendesen ki tudja, hogy mire használta a múlt éjszaka kollégiumi buliba tévedő lakótársunk...

edesb4.JPG

Fedjük le egy zacskóval és magas fokozaton 12-15 percig tegyük a mikróba. Kivéve a bureszt, az annyira átfőtt, már-már krémes állagú lesz, hogy egy villával simán szétnyomkodhatjuk. Ízesítése: só, bors, rozmaring, citromlé, kis olivaolaj, majd tördeljünk mellé fetasajtot és már tolhatjuk is a pofánkba!!

edesb5.JPG

Ennyivel nem zárhatom, le az édesburgonya dicsőítését, úgyhogy mutatok még egy alternatívát, amihez viszont már sütőt kell használni! 

Hasselback-módszer: a burgonyánkat nagyon sűrűn, mélyen beirdaljuk, ügyelve arra, hogy ne vágjuk át teljesen! A kis lapok közé olajat, fűszereket teszünk, majd be a sütőbe, ahol kb egy óra alatt készre sül. 

Rozmaring itt is kiváló választás ill. a narancslé is nagyon jól megy a batátához, de bátran kísérletezhetünk.

edesb6.jpg

A mellékelt képen látható kreáció nem az én művem ugyan, de az én sugallatomra készült, úgyhogy nagyon büszke vagyok rá!! Itt ahogy látom a zsálya a domináns fűszer, de az alkotó majd kijavíthat ha gondolja :)

Milán

Szólj hozzá!


A bejegyzés trackback címe:

https://bucsus.blog.hu/api/trackback/id/tr694719867

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.