Bucsus Blog

Gasztroblog főleg egyetemistáknak,megkönnyítve számukra a pizzarendelést, egy jó menüzős hely kiválasztásást vagy egy 5 perces, olcsó kaja elkészítését.

LIKE-ot nekünk! :)

2011.10.24. 20:51 Zsömle89

A nagy hamburger teszt: 1. Black Cab Burger!

 Sziasztok!

Mondtuk már sokszor, hogy ne a mekiben tömjétek a bigmekket, hanem vannak sokkal jobb lehetőségek, viszont jó hamburgert cserébe még nem mutattunk, ezért gondoltuk, hogy pótolunk. Csináljunk egy nagy hambi tesztet! Aztán rájöttünk, hogy hiba lenne belesűríteni egy bejegyzésbe, ezért a következőképp folytatjuk : elmegyünk jó sok helyre, mindegyikről írunk, ám pontszámokat nem osztunk meg veletek, és miután végeztünk a helyekkel, lesz egy összefoglaló írás ahol kiderül, szerintünk melyik a legjobb burgeres Budapesten( szívesen várunk olyan helyeket tőletek, amit szerintetek nagy hiba lenne kihagyni)

Első látogatásunk a Mester utcában történt meg, a versenyző neve pedig: Black Cab Burger. 

 

 A hely stílusát tekintve abszolút probálja az USA modellt felvenni, ami szerintünk egészen jól sikerült, dízájnos a belrend :).

Az étlap hamburger és hot-dog varíáciokból áll, és a fílinget tovább erősitő italokból( pl: Dr. Pepper). Mi egy nagy burgert nyomtunk, kértünk bele mindent plusz cheddar sajtot, hozzá pedig egy normál sültkrumplit bbq szósszal. Az ár 1250 volt.

Körübelül 10 percet kellett várni, ami teljesen normális, függvényében, hogy itt nem azt a junk foodot kapjuk mint a multiknál. És ízre sem! Marha jó volt, ilyen hamburgert még nem ettem Budapesten( reméljük ez csak a kezdet). A húspogácsa, a feltétek, a zsemle, mind nagyon finomak voltak külön-külön, és ami nagy pozitívum, hogy egybe még jobbak! Lazán kenterbe veri az általunk ismert gyorsétterem láncok termékeit, egyetlen hátránya lehet, hogy többet kell rá várni. Első hely pipa, folytatjuk hamarosan! Pacsi mindenkinek!

Zsömle

10 komment

Címkék: hamburger


A bejegyzés trackback címe:

https://bucsus.blog.hu/api/trackback/id/tr783327261

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

baggins21 2011.10.24. 22:31:29

Szerintem nem mondok újdonságot, de a magic burgert kötelező kipróbálni, addig ember nem halhat meg. Ez a hambi is tetszetős amúgy egy tesztet megér :)

Zsömle89 2011.10.24. 22:33:51

Magic Burger felvéve a listához :) Még nem probáltuk! :)

ziegermilan 2011.10.24. 22:56:02

Én már próbáltam! :) Zsömlepapa csak a saját nevedben irogass!

Zsömle89 2011.10.24. 22:56:43

de nagyvárosi lett valaki :D

GameIX 2011.10.25. 13:20:09

Sziasztok!

Én ajánlanám a Marika néni kávézója nevű hamburgerezőt. Kicsit érdekes, hogy kávézó a neve, de tényleg egy hamburgeres hely. Elöljáróba azt kell róla tudni, hogy a legnagyobb hamburgernek az átmérője, kb akkora mint egy nagy tányéré. Elég kicsi a hely, úgyhogy a déli órákban az utcán is áll a sor, magyarul ne akkor menjetek. A hely a Ferencvárosban, az Angyal utcában található. A jelszó pedig: béke. (szükségetek lesz rá)

Zsömle89 2011.10.25. 21:11:10

Marika néni is hozzáaadva! :))

cdk2 2011.10.26. 00:13:21

bezony, Marika néni előtt koplalni kell. és béke

ziegermilan 2011.11.10. 23:05:02

Köszi szederke! Ismertük a forrást és több helyen is voltunk, csak itt van pár hely ami nem bucsus :D pl. a Ringben tényleg fantasztikus volt a hambi, de úgy érezzük, hogy ez nem tartozik a profilunkba :)

Kovács László György 2011.11.24. 00:24:16

Ma voltunk itt, tényleg nagyon jó, bár azért nem laktam jól. :) Normál buri, chaddar sajttal és baconnel, nagyobbik krumplival volt 1300. Finom.